Bevalljuk vagy nem, de mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenleg még működő nyugdíjrendszer össze fog omlani, és nem lesz képes a nyugdíjas korosztályt eltartani. Ha elkezdünk előre gondolkodni és számolni sajnos nagyon gyorsan rájöhetünk, hogy a rendszer már most sem igazságos, hiszen aki magasabb összeget tesz be, annak nyugdíja is magasabb lesz még akkor is, ha rövidebb ideig fizette a járulékokat. Persze ha a szívemre teszem a kezem elismerem, hogy ezen már túlléptem én is és nagyon sok ismerősöm is, hiszen a fizetésekben is hatalmas különbségek vannak. Azt azonban nem szeretném, hogy nyugdíjba vonulásom után gyermekeimnek kelljen eltartaniuk vagy komoly anyagi gondokkal kelljen küszködnöm, így kevéske fizetésemből megpróbálom elkezdeni az öngondoskodást és nyitok a napokban egy nyugdíjbiztosítási számlát, mely biztosítja majd számomra, hogy rendszeres bevételem legyen nyugdíjas koromban akkor is, ha bekövetkezik az amiről már a szakértők is beszélnek, vagyis az állami nyugdíjrendszer teljes összeomlása.
Öngondoskodás a nyugdíjas évekre
Minden vélemény fontos számunkra