kislány szandál kategória bejegyzései

Gyerekcipő öt éveseknek.

 

lány szandál

lány szandál

Legfőképpen az első gyermekes szülők számára jelenthet problémát, hogy melyik gyerekcipő lenne jó az 5 év körüli gyermeknek. Az ötéves gyermek már könnyebben irányítja a sebességét és komplex mozgásokra képes. Azt a szokásukat, hogy a talpuk belső élére helyezik a terhelést – ami a forgatóizom elfordulását jelenti – saját maguk korrigálják idővel. A sarok használata a gyaloglás folyamán egyre nyilvánvalóbb lesz számukra. A másodlagos csontközpontok, amik körülbelül négy éves korban alakultak ki most már biztonságban vannak, a lábfejen a “babaháj” mennyisége csökken, és a lábboltozat láthatóbb és funkcionálisabb lesz. Ebben a korban a terhelést átviszik a láb külső élére, a lábfej elülső része már teljesen érinti a talajt, és lépés közben a lábujjaikat előrenyomják. A gyermek is aktívabb lesz az óvodában, ami gyakoribb lábizzadást okozhat, ezért főképpen tavasszal, nyáron már ajánlott a kislány szandál, vagy kisfiú szandál, amelyet megrendelhet a gyerekcipo.net webáruház kínálatából!