A Nap energiáját eddig csak a medencénk mellett élvezhették a vendégeink. Egy fejlesztésnek köszönhetően, bár Ők bizonyára nem is tudják, ma már a fürdőszobákban is a Nap energiáját használva zuhanyozhatnak, fürödhetnek. Az új napkollektorok felszerelésével ugyanis a szálloda meleg víz szükségletét a Nap állítja elő. A fejlesztés a Kisfaludy programok pályázat keretén belül jöhetett létre. Saját erőből még nem tudtuk volna megvalósítani ezt a nagy beruházást így azonban már élvezhetjük is annak minden előnyét. A szálloda rezsije jóval kevesebb mint eddig, így gazdaságosabb az üzemeltetés. Ez pedig azt jelenti, hogy még biztosabban várhatjuk a következő éveket. Ez már nagyon szükséges volt, hiszen a régi kazán már nem bírta a munkát és a napkollektorral a lehető legköltséghatékonyabban tudjuk előállítani a meleg vizet. Ráadásul a mostani rendszer teljes mértékben környezetbarát és csak minimális karbantartást igényel. Most örülünk igazán minden napsütéses órának
Most még többet ér minden napsütés
Minden vélemény fontos számunkra