Nemrég volt a 30. évfordulója annak, hogy a legjobb barátainkkal először találkoztunk. Általános iskola, 1. osztályától kezdve, elválaszthatatlanok vagyunk. Gyakorlatilag mindent együtt éltünk meg, ami fontos lehet az életben. Együtt nőttünk fel, láttuk egymást gyerekként, kamaszként, fiatal férfiként is. Egymásnak asszisztáltunk az első szerelmeknél, együtt éltük át a lázadás korszakát, közösek voltak a kosárlabdás sikerek is. Volt, akivel még főiskolára is együtt jártunk, majd közösen ünnepeltünk esküvőket és a gyerekeink születését. Arra gondoltam, hogy erre a csodálatos napra, készíttetek magunknak egy olyan pólót, amit majd mindig hordhatunk, amikor végre találkozunk. Nyilván ma már kevesebb alkalom van erre, de így legalább nem kell sokat mosni a pólókat. Viccet félretéve, a Gildan Pólót választottam erre, mert a cégem munkatársainak is ez a remek csapat készítette az egyedi céges öltözéket, és nagyon meg voltunk elégedve, minden szinten. A felsők elkészültek, a srácok pedig meghatódtak. Azóta is mindig rajtunk van, ha találkozunk.
Emblémázott pólók alkalmakra
Minden vélemény fontos számunkra