Szabadalmi oltalom alatt áll

szabadalom-vedjegyAzt hiszem, egyet értünk abban, hogy ahol jogok vannak, ott létezik jogvédelem is. Nincs ez másképpen a találmányoknál sem. Ismert ugyanis a találmány bitorlás fogalma, amiről akkor beszélünk, ha a találmányt jogosulatlanul veszi át valaki. Ebben az esetben a találmány tulajdonosa vagy annak jogutódja követelhet kártérítést is. Az ügyvédek persze nem csak találmány esetén találkoznak jogsérelemmel, sajnos a szabadalom bitorlás is gyakran előfordul a világ minden pontján. Ez akkor áll fenn, ha valaki a szabadalmi oltalom alatt álló találmányt hasznosítja jogtalanul. Ennek fennállása esetén a szabadalom bitorlóval szemben jogilag lehet fellépni és követelni lehet tőle a szabadalombitorlás és az azzal összefüggő cselekedetek azonnali abbahagyását. Gyakori eljárás, hogy érthető módon a szabadalom jogos tulajdonosa kéri a szabadalom bitorlás során előállított termékek forgalomból történő visszahívását, lefoglalását, végleges kivonását és a megfelelő személyeknek történő átadását megsemmisítés céljából.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!