Házi vízmű telepítése, igény szerint

60-41Bár lassan már negyvenkilenc éves vagyok, de mégsem láttam egészen a múlt hétig azt, hogyan is működik a kútásás és a megfelelő szivattyú telepítése. Most is csak a lányom férjének köszönhetem, hogy megismerkedtem a folyamattal, hiszen ő hívott meg a hétvégi házuk udvarára egy közös bográcsozásra és a munka figyelemmel kísérésére. Elárulom nem is gondoltam volna, hogy ilyen komoly munka ez, azon pedig nagyon meglepődtem, hogy kézzel végzik a folyamatot, és zárásakor tisztító szivattyúzást csinálnak. A szakember ekkor adta meg az ott lévő, szivattyúkhoz jobban értőknek azokat az adatokat, melyek ismeretében meg tudják majd venni a kerti kúthoz leginkább illőszivattyút. Ezeknek az információknak a birtokában lehet majd eldönteni azt is, hogy egyszerű kerti szivattyút vagy házi vízművet fognak választani. A döntés megkönnyítése érdekében azért az is megsúgta a szakember, hogy a házi vízmű felhasználása sokoldalúbb a tartálynak és a nyomáskapcsolónak köszönhetően, ám ha csak egyszerű kerti locsolást szeretnének majd, akkor az olcsóbb kerti szivattyú is megfelelő lehet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!