orkodo.hu címkéhez tartozó bejegyzések

Ip kamera szettek a családért

ip kamera szettKis történetem folytatása következik. Egy kicsit hadd utaljak a sztori elejére, hogy miért is írom le ezt a történetet most. A témám ebben a hónapban az ip kamera szett, biztonsági kamera és minden, ami ehhez kapcsolódó téma. Szerettem volna szemléltetni, hogy mekkora jelentősége lehet ezeknek a rendszereknek. A történetem a strandon játszódik, ahol egy fiatal társaságot kirabolnak, és mi szemtanúk vagyunk. A történet folytatása következik. A nőt nem sikerült megállítani addig, amíg el nem tette a pénzt. A fiatalok megnézték, nem volt meg a pénz. Természetesen hívtuk a rendőrséget és egy napot ott is töltöttünk. Elment egy nap a nyaralásunkból arra, hogy becsületesek voltunk. Nem lett volna ezzel gond, ha elértünk volna bármit is. Az egész napos kihallgatás után jött fél évre rá a tárgyalás, ahol ugyan azt elmondtuk, amit korábban is. Az ügyből persze nem lett semmi, hiába volt egybehangzó a véleményünk, hiába volt büntetve korábban már a nő, sajnos nem volt azon kívül bizonyítékunk, hogy négyen láttuk ugyan azt. Ha lett volna róla felvétel, mindjárt más lett volna.