könyvelő iroda címkéhez tartozó bejegyzések

A könyveléshez a jogszabályok ismerete is szükséges!

könyvelő iroda

könyvelő iroda

Nagy problémája a szakmának, hogy a kiszervezett könyvelés szolgáltatását nyújtók ritkán tudják megteremteni azt az ügyfélkört, amely csak néhány iparágra korlátozódik. Így sokkal több területen kell a szükséges szakmai tudást elsajátítani. Ez lássuk be így jóval több idő és energia. A fentieken túlmenően szükséges a jognak egy legalább alapszintű ismerete. A könyvelő a munkája során jogszabályokban rögzített előírásoknak megfelelően végzi munkáját, ezért evidens, hogy a vonatkozó számviteli és adózási jogszabályokat ismeri. Ezen túlmenően azonban tisztában kell lenni a jogalkotás és jogalkalmazás rendszerével, a jogszabályok hierarchiájával. A jogszabályok között kiemelt jelentősége van a Ptk-nak, azaz Polgári törvénykönyvnek (2013 évi V. tv), amely magában foglalja a jogalanyok (természetes személyek, jogi személyek és a családok) bármely tevékenységéhez kapcsolódó eljárási rendet dologi jog, kötelmi jog és öröklésjog), illetve az alkalmazandó elveket és más jogszabályok számára is fontos fogalmakat. Az interport.hu munkatársai a könyvelés mellett jogi ismeretekkel is rendelkeznek!

Könyvelő iroda széleskörű szolgáltatásokkal

könyvvizsgálatA hivataloknak szeretnék szánni pár sort. Azt korábban leírtam, hogy ha választunk egy jó könyvelő irodát, sokszor a hivatali ügyintézést is átvállalják tőlünk, ami nagyon nagy könnyebbség lehet. Elmeséltem azt is, hogy hogy jártam két darab egyszerű boríték leadásával. Ha az ember megpróbál ügyet intézni, vegyen magához két napi hideg élelmet és nagyon sok erőt. Nem vagyok egy kiabálós típus, és nem szeretem a mérgemet letölteni az ügyintézőkön, mert tudom, hogy ők is csak azt teszik, ami nekik elő van írva, de amikor ők nem nézik meg rendesen mik a hibák egyszer és másodjára is elküldenek hibajavításra, akkor azért elgurul a gyógyszer. Kicsit erőteljesen szóltam vissza, amit bánok, de szerintem igazam volt. Dühítő, hogy ha egyszer már hiánypótlásra elküldenek, nem közlik a többi hibát. Ez olyan, mintha minden egyes látogatáskor kitalálnának még valamit, ezzel jól kiszúrva velem. Hibázhatok, kijavítom, de ez már sok volt. Éppen ezért jó olyan könyvelő cég, aki segít nekünk az ügyintézésben, mert ők azért jobban bejáratosak mindenhova.