Gildan galléros pólók

gildan-galleros-polokHa visszatekintek az elmúlt egy évre, nagyon sok mindent mesélhetnék. Általában elég eseménydús egy-egy évem, de ez kifejezetten az volt. Azt hiszem tavaly ilyenkor, mikor a gildan pólóról meséltem páromnak (majd később elmesélem miért beszéltünk róla), elhatároztuk, hogy most végre kitűzzük az esküvő időpontját, ha már így három éve jegyben járunk. Akkor kezdődhetett a lázas szervezkedés. Vajon mit élveztem a legjobban? Hát persze, hogy a ruhapróbát. Imádtam minden egyes percét, amikor ezekben a csodálatos ruhákban lehettem. Néhány percre királynőnek érezhettem magam. Az esküvő közeledtével sűrűsödtek a szerveznivalók és tetézte a dolgot, hogy közben lakást vettünk és fel is újítottuk. A felújítás eléggé elhúzódott. Utaztunk is és nyaraltunk is. Nem olyan rég jelentette be testvérem és párja, hogy jövőre ők is megházasodnak, tehát most kezdjük elölről az egészet, csak más szemszögből. Imádom az esküvőket, így nagyon várom már. Egy másik esküvő is várható jövőre, tehát úgy érzem, szintén aktívan telik az időnk, amit abszolút nem bánok.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!